Ács Gyula: Szép fehér pekulár

2016.12.06.
img

A miskolci Reményi Ede Kamarazenekar felkérésére komponálta Ács Gyula a népi hangszerekre írótt két versenyművet, a tárogatóra készült “Joc” (Zsok ) c darabot és a kettős Magyar dudaversenyt. A Fonó kiadásában a két mű most lemezen is megjelent, kiegészülve három népdalfeldolgozással, amelyek közül az egyik, moldvai csángó dallam a “Miorița” a megölt havasi pásztor balladája a lemez címadó dala. A lemez kapható a Fonó webboltban, a terjesztőknél és a digitális terjesztőfelületeken.

„A dudaverseny eszméje már a nyolcvanas évek óta foglalkoztat engem mióta megtanultam rajta játszani. Tobak Ferenc barátommal együtt dudálva éreztem, több van ebben, mint három ugrós meg két csárdás.” „A “Joc” egy magyarországi román többségű falu Elek különleges zenei hagyományából merít. Eleken készült gyűjtéseket hallgatva válogattam ki a dallamokat.”

„A felvételeken énekeltek, furulyán játszottak, és hegedűtokon dobolva kisérték magukat az adatközlők; ezekből a benyomásokból alakítottam át a dallamokat tárogatóra és vonószenekarra”

“Maradt még hely a lemezen ezért felkerült három népdalfeldolgozás is a CD-re kettő mezőkövesdi népdal a harmadik egy moldvai csángó dallam a “Miorița” a megölt havasi pásztor balladája ez utóbbi a címadó dal, nem véletlenül, hisz mindazt hordozza, amit a népzenéről és annak feldolgozásáról gondolok. Csak egy “hangparavánt” állítok a népdal mögé, hogy kiemelje egyszerű szépségét; a dalokat Török Tilla énekli hitelesen megkapó szépséggel.” (Ács Gyula)