Összefogtak a Duna vizének védelméért

2016.08.06.
img

A Coca-Cola Magyarország támogatásával megvalósuló I love Duna program keretében egész nyáron ellenőrzik a vízminőséget a Dunakanyarban, így Szentendrén, Dunabogdányban, Kisorosziban, Leányfalun, Pócsmegyeren, Szigetmonostoron és Tahitótfaluban és idén először Zebegényben is. A rendszeres méréseket a nyolc településen az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) május óta végzi, az idei utolsó mérésre szeptemberben kerül sor.

A tavaly indult I Love Duna projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a Duna értékeire, a vizes élőhelyek ökológiai állapotának jelentőségére és a vízminőség fontosságára, ami közös ügyünk. A program ennek keretében támogatja a Dunakanyar menti településeken a Dunához kötődő szabadidőprogramok, sportok, illetve a strandolás fellendítését. A Coca-Cola Magyarország által működtetett az I love Duna (iloveduna.hu) weboldalon területenként elérhetők a legfrissebb mérési adatok, sok más, a Dunánál kikapcsolódni vágyók számára hasznos információ mellett.

A vízminőség védelme közös felelőssége az állami, az önkormányzati és a vállalati szektornak, így a tisztább Dunavíz érdekében tett erőfeszítések is közösek. Szentendre Város Önkormányzata az illetékes szakhatóság közreműködésével és a Coca-Cola Magyarország támogatásával rendszeres mérések során ellenőrzi a partszakasz vízminőségét, hiszen a fürdőzésre is alkalmas jó vízminőség is együttes érdek.

„Magam is rajongok a Dunáért, úszom és kajakozom is, ezért is örömteli, amikor visszajelzést kapunk rá, hogy a Duna vízminősége jó. Ez mindig megnyugtató” – mondta el Sólyomné Gyürk Dorottya, Szentendre alpolgármestere.

„A felelős vízhasználat, és ezen belül is a Duna megóvása, nemzetközi szinten is kiemelt ügy számunkra, ezért az elmúlt 5 évben több mint 150 millió forinttal támogattuk a folyó vízminőségének megőrzését. Vezető italgyártóként a tiszta és jó minőségű víz nekünk és fogyasztóinknak is létszükséglet. Idén már 8 települést segítünk, akik sokat tettek azért, hogy a Duna ismét olyan színtere legyen az életünknek, mint száz évvel ezelőtt. A víz javuló minősége szerencsére segít minket ezekben az erőfeszítésekben” – mondta el Tóth Valentin, a Coca-Cola HBC Magyarország kommunikációs igazgatója.

Partnerség a Dunáért

A 10 országon keresztül végigfolyó Duna vízminőségének és természetes környezetének megóvása, a vizes élőhelyek rehabilitációja az 1994-es Duna Védelmi Nemzetközi Egyezmény óta határokon átnyúló közös érdek is. A The Coca-Cola Company és a Coca-Cola HBC 2005-ben kötött partneri megállapodást a Nemzetközi Dunavédelmi Bizottsággal (ICPDR) a Duna megóvásáért. Az italgyártó cég vállalta, hogy minden évben részt vesz a június 29-i Nemzetközi Duna Nap megünneplésében, továbbá természetvédelmi civil szervezetekkel együttműködve támogatja a Duna-menti vizes élőhelyek megóvását. Ennek keretében 2008 és 2013 között 150 millió forinttal támogatta a mohácsi Szabadság-sziget megmentését. Az együttműködés harmadik pillére a Dunához kapcsolódó oktatási és ismeretterjesztő tevékenység, amelyre létrejött egy, az iskolákban Németországban, Ausztriában, Magyarországon, Szerbiában, Romániában és Bulgáriában egyaránt használt oktatási segédanyag, a Duna Ismerettár.