A siklósi várban mutatják be először szabadtéren a Gladiátor című előadást

2016.08.01.
img

A siklósi vár kertjében mutatják be először szabadtéren a Nemzeti Lovas Színház produkcióját, a Gladiátort, augusztus 19-én.

Tavaly a Budapest Sportarénában láthatta először a közönség a Nemzeti Lovas Színház Gladiátor című musicaljét Pintért Tibor rendezésében. A darab a 3. század meghatározó történelmi szereplőinek, Diocletianus császárnak és Szent György lovagnak, valamint egy elképzelt szerelmes párnak a történetét dolgozza fel.

A produkciót a Siklósi Nyár elnevezésű sorozat keretében mutatják be, amelynek programjában július 29-én a Grease című musicalt tekintheti meg a közönség Vastag Csabával, Görgényi Fruzsinával, Vastag Tamással és Hujber Ferenccel a főszerepben, augusztus 6-án A dzsungel Könyvét adja elő a Kaposvári Roxínház, augusztus 13-án és 14-én pedig a siklósi vár törököktől történt visszafoglalását élhetik újra át a látogatók a várjáték keretében.

MTI