|
"Jó kedvből csinálok papucsot"
|
|
2000-05-27 18:31:00
|
|
|
 Rátkai Sándor, talán a világ legnyugodtabb embere, de elsősorban nem ebben egyedülálló. Ő az utolsó szegedi papucskészítő mester, aki a hagyományos módon varrja, és nem ragasztja a papucsokat. Sanyi bácsi ma 86 éves. Életéből 73 évet papucskészítéssel töltött. Azt mondta, hogy meg sem tudja számolni, hány papucsot készített ennyi idő alatt. Megpróbálkoztam vele. Heti húsz pár papuccsal számolva (ami nem egy túlzó szám) 75.920 pár szegedi papucs került ki a keze alól! Saját cipőit viszont suszterhoz viszi.
|
|
|
 - Meg tudnám csinálni a cipőimet, de nem olyan szépen, mert a cipész. Ő más fajta szerszámokat használ, mint én. Nem vagyok már én sem a régi. Ma már éppenséggel csak jó kedvből készítek papucsot. Be kell ismernem, hogy eljárt felettem az idő - mondja ezt egy olyan ember, aki nyugodtan letagadhatna legalább 15 évet.
- Mitől szegedi a szegedi papucs ?
- Elsősorban a hímzéstől. Ezt régebben a feleségem csinálta, de miután meghalt, egy hímző asszony készíti. Mezei virágok, pipacs, nefelejcs, kalász ékesíti. Inaskoromban nem ilyen papucsok voltak, csak egyszerű bársonyból készült, hímzés nélkül. A hímzett papucs 1935-ben jött divatba, akkor kezdték ezt a bojtos, szalagos jobb- és ballábast készíteni. Azelőtt forgatós volt, vagyis nem különbözött a jobb láb a baltól. Ezért mondják, hogy a szegedi papucsnak nincs párja.
Sanyi bácsi előszedi a papucsokat, mutat szalagost, pöttyöst, kéket, pirosat, kicsit, nagyot, az egyikre rácsodálkozik, mert olyan állapotban hozták neki vissza, hogy most képtelen felfogni, miként bírta kijavítani. Mondanom sem kell : jobb lett, mint új korában.
- Hogyan kezdte ezt a mesterséget?
- Tulajdonképpen kosárfonónak indultam, 11 évesen. A kosárfonó mester sógora volt a papucsos mester. A papucsos inasokkal laktam egy műhelyben, ott aludtam velük. Aztán a kosárfonó tönkre ment, elköltözött Pécsre. Anyám nem engedett el utána, azt tanácsolta legyek inkább valami más. Mivel jó barátságban voltam a papucsosokkal, átmentem hozzájuk. Soha sem bántam meg, nagyon szeretem a munkám. Így történt, hogy 12 éves koromban bekerültem a három segéd közé. A mester nem igazán tanított, úgy kellett ellesni a szakmát, de gyönyörű papucsokat készített.
- Hűtlen volt akár csak egyszer is a szakmájához?
- Világ életemben ebből éltem. Mikor hazajöttem a frontról '44. szeptemberében, önálló lettem, négy segédem volt. Akkor fapapuccsal mentem a piacra, mert nem lehetett kapni anyagot. 25 évig a Kölcsey utcában béreltem egy műhelyt. Mikor a Royal szállót kezdték ott építeni, átköltöztem a Dóm térre, ami azért volt jó, mert ott sokan megfordultak, idegenek is jöttek csodálni a teret. Öt évig voltam itt, mikor a Levéltár bővítése miatt költöznöm kellett. Kértem több helyet is, amiről tudtam, hogy üres, de azt felelték, hogy már elkelt. Kijelöltek nekem egy műhelyt, ahova nem akartam menni. A végén már a rendőrség is kijött egy teherautó kíséretében, hogy most pedig felpakolják a cuccomat és a számomra kijelölt helyre visznek. Láttam, hogy ennek fele sem tréfa és megegyeztem velük, hogy pakolják fel a cuccom, de haza, a lakásomra vigyék. Annyira mérges voltam, hogy azonnal nyugdíjaztattam magam, persze már elmúltam akkor hatvan éves.
- Mi lett az árukészlettel ?
- Sok papucsom volt készen, kértem kiárusítási engedélyt. Aztán váltottam működési engedélyt is, és az otthonomban folytattam a mesterségemet.
- Hol mutatta meg a munkáit, Szegeden kívül?
- Huszonöt évig jártam fel Pestre, nemzetközi vásárokra. A legutolsó 1950-ben volt. Egy-egy kiállítás tíz napig is tartott, de volt három hetes is. Ilyenkor eladtam 200-300 papucsot is. Abból tudtam ezt a lakást is megvenni. Akkor 97 forint volt egy papucs, most 4.500!
- És milyen eszmei értéket képvisel ma a szegedi papucs?
- Ma már inkább csak ajándék. Nem sokan hordják. A szegedi árvíz után, mikor kikövezték az utakat, lekerültek a csizmák és mindenhova papucsba jártak : templomba, bálba vagy a piacra. Akkor nem is volt divat a cipő. Szegeden 40 (!) papucskészítő mester volt.
- A családjában folytatta valaki a mesterséget?
- Nem. Én mindig bent voltam vagy a boltban, vagy a műhelyben. A három fiam tanult, nagyon ritkán szaladtak be hozzám. Ha itthon dolgoztam volna, akkor akaratlanul is megtanítottam volna őket, de így nem sikerült.
Sanyi bácsi illusztrálta is a beszélgetést. Az egyik fotón épp Dávid Ibolya, igazságügyi miniszternek adományoz, Szeged városa nevében, egy papucsot. Sanyi bácsinak megsúgták, hogy hányas lába van a miniszter asszonynak és azt is, hogy a kék színt kedveli.
Aztán a családi képekkel büszkélkedett. Nem is csoda, hiszen a legutóbbi fotón már a dédunokák is felsorakoztak. Sanyi bácsi fiának jutott eszébe, hogy ötévenként készítsenek családi fotókat. Kívánom, hogy még sokszor csattanjon el a fényképezőgép és jó pár papucson koppanjon a musta.
Csikós Zita
2000.05.07.
|
|
|
|
|
<<< vissza
|
|
