|
Mindennapi Programok
Malomsziget
JÚLiUS 23 – AUGUSZTUS 1.
KAPOLCSON, A MALOMSZIGETEN
„…A Néprajzi Múzeum a kézmuvészet tárgyait, a hétköznapok artifactjait állítja most színpadra Kapolcson és Vigántpetenden. Kérjük ezért a közönséget, legyenek a „helyre tett tárgyak” rajongói; a vajköpülôk, a tokmányok, a tükrösök és a kapolcskapolcs
KÉZMUVESEK VÖLGYE
10.00-20.00 X. Országos Kapolcsi Fazekas és Keramikus Találkozó és Vásár
A Kézművesek Völgye programsorozat támogatói: CERAMIC CENTER – Nádastó Kft.
Szurdi Éva Kapolcsi Fazekasműhelye és Galériája
8284 Kapolcs, Kossuth u. 16., és a Kapolcsi
Önkormányzat
JÚLiUS 26. – AUGUSZTUS 1.
07.45 közös jóga
A jóga sok ezeréves tudomány. Valamennyi gyakorlata az önmegismerés folyamatát, ezen keresztül pedig az emberi személyiség transzformálását szolgálja. A gyakorlatokat a jógik ôrizték meg a mai kor embere számára azért, hogy segítséget nyújtsanak a mindennapi élet nehézségein való túljutásban, enyhítve számos fizikai, mentális, és lelki nehézségen. A jógik szívesen adják át tudásukat
minden érdeklődőnek, mert vallják, hogy az életben kiemelkedôen fontos szerepet játszik
az önzetlen adás. A Malomszigeten reggelente, a hatha jóga foglalkozásokon, olyan egyszeru
módszereket sajátíthatunk el, amelyekkel karbantarthatjuk a fizikai testet, ugyanakkor a
mentális, és lelki egészségre is jótékonyan hatnak. Megismerkedhetünk a Jóga Nidra elnevezésu csodálatos relaxációs technikával is. A gyakorlás a Satyananda Jóga rendszer alapján történik, a foglalkozásokat Magyar László – Jignasu Bhaktananda vezeti.
JÚNiUS 24. – JÚLiUS 29.
10.00-11.00 Muzsikás: népzene kicsiknek, nagyoknak
KASTÉLY, PADLÁS, UDVAR, NAGYPINCE, KISPINCE
JÚLiUS 23 – AUGUSZTUS 1. 11.00-18.00
a Néprajzi Múzeum programjai (www.neprajz.hu)
KÉZMŰVÉSZETI GALÉRIA
falvédôk aktív nézôi, a muzeális értéku körhinták kipróbálói, a céhes emlékek emlékezôi.
A Néprajzi Múzeum Kézművészeti Galériái a kapcsolódó programokkal, a múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, a zörejkoncertekkel és az elôadásokkal
segítik a tárgyak, de még inkább a tárgyak történetein keresztül az ôket használó
emberek megértését. Külön ajánljuk figyelmükbe a DocuArt és a MADE (Magyar Dokumentumfilm Rendezôk Egyesülete) etnográfia, antropológiai válogatását a közelmúlt legizgalmasabb filmtermésébôl.
A Néprajzi Múzeum
emlékraktározó közmunkaközössége
HELYRETETT TÁRGYAK
– Válogatás a Néprajzi Múzeum céhemlékeiből A kastély első emeleti galériája elsősorban a Dunántúl és a Balatonfelvidék céhes műtárgyait állítja színpadra. Szerepet kapnak a társulati ülésre invitáló behívótáblák, a mesterségük címerét hordozó cégérek, a társulati szabályokat rögzítô céhlevelek, a leveleket őrző céhládák, valamint a közösségi élményt (communio) megteremtô céhkorsók. Lisztőrlő molnárok, kenyérsütô pékek, kerékgyártó bognárok, szurhímzô szucsök, kalapgyártó kalaposok, gombhorgoló gombkötôk, italmérô kocsmárosok, mézevő kalácsosok. Ha betérnek hozzánk, kiderülhet, hogy készül a kerék, hogy patkol a kovács, mit süt a szucs, miért nincs lába a lábasnak (mert letörött?), hogyan fazakol a fazekas. Minderről bővebben a kiállítás felvágott és vágatlan; mozgóés mozgatlan képein. A kulcstárgyak
helyből: Kapolcsról, Veszprémből, Tapolcáról.
Házigazdák: Gráfik Imre, Szuhay Péter,
Csupor István, Tari János, Tóth G. Péter
(Néprajzi Múzeum) és Szabó Csaba (Kapolcs)
MUZBO
A Muzbo a Néprajzi Múzeum boltja. Itt mindig
enyhe déli szél fúj, ragyogva süt a nap, kellemes árnyékot vetnek a fák, és az esô sem esik rogyásig. Jöjjön, nézelôdjön, vásároljon! A Völgynapok alatt kivételes kedvezményekkel kerülnek ponyvára a Néprajzi Múzeum antropológiai és néprajzi kiadványai. Régen elfelejtett, különleges csemegék
20-30%-os árkedvezmény!
Házigazdák: Vörös Juli, Vörös Gabi és Szalmási Gabi (Néprajzi Múzeum)
(http://www.neprajz.hu/konyvek.php)
PADLÁS
tájszínezés – Padlásról padlásra.
Megőrzött pillanatok 1945 elôtti archív képeken és mozgóképeken a Balatonfelvidékről.
Amatőr és profi fényképek parasztokról és polgárokról, gyerekekrôl és felnôttekrôl, férfiakról és nôkrôl, hétköznapokról és ünnepekrôl, nehéz fizikai munkákról és úri passziókról. Vadas Ernő, Pešicˇka Szilveszter és Icsey Rezső fotói családi privátképek társaságában.
Házigazdák: Tóth G. Péter (Néprajzi Múzeum)
Megyei értékek a veszprémi Laczkó Dezsô
Múzeum segítségével közvetítve.
NAGYPINCE
EtnoMozi – a docuart és a Néprajzi Múzeum szervezésében
Kora este (19.00-21.00) a kora múlt dokumentumfilmjeiből láthatunk válogatást a MADE
(Magyar Dokumentumfilm Rendezôk Egyesülete) ajánlásával. Utána a szervezők moderáltan
beszélgetnek meghívott vendégeikkel. Este (21.0023.00) a közel jelen kortárs filmjeit mutatjuk be – még melegen – a Dialektus Fesztivál színpadáról. Végül kedvtôl, hangulattól függően a szervezők által biztosított rövidfilmekbôl, filmjegyzetekbôl láthatunk válogatást. Éjjel (23.00tól) falra festjük a meghívott elôadók (mentő)mellényzsebéből előkerült filmeket és a NÉZÔK által hozott/követelt kedvenceket: EtnoMozi a Néprajzi Múzeum archív filmjeiből, vágatlanul, nyersen.
Vetítések: naponta 19 óra, 21 óra és 23 órai kezdésekkel.
Házigazdák: Frazon Zsófia és Tóth G. Péter
(Néprajzi Múzeum) és Füredi Zoltán (DocuArt)
www.docuart.hu / www.youtube.com/etnotube
KASTÉLY KISPINCE
HiperLove 15up!
A Néprajzi Múzeum interaktív szerelmi varázsló muhelyében végre összehozhatod a párkapcsolatodat árkonbokron, hegyenvölgyön, térenéteren át.
Részvétel: 15 éven felül, önkéntesen és egyénileg.
Bejelentkezés: a helyszínen, vagy esemesben
éjjel-nappal a 06-30-558-7742 számon.
Nyitva tartás: naponta 18.00-21.00 között.
Házigazdák: Joó Emese m.v. és a Néprajzi Múzeum.
FELSÔ ISKOLA UDVARA
10.00-20.00 Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a Völgyben Az 1991ben alapított Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hazánk egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. A Segélyszervezet határokon átívelô humanitárius tevékenysége mellett országszerte számos szociális szolgáltatással segíti a rászorulókat. A kiemelten közhasznú szervezet munkájának középpontjában a családok megsegítése, valamint a társadalmi szolidaritásra való ösztönzés áll.
10 perc Szoli’ – Mire van 10 perced?
A Művészetek Völgye soksok tízpercéből tölts legalább egyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet sátránál! Ismerkedj meg a szolidaritás híradók vágóképein túli valóságával, a humanitárius és a szociális munka arcaival a Segélyszervezet interaktív fotó és videó kiállításán!
NYOMDAUDVAR
TÁRSAS/Játék/VÖLGY
10.00-13.00 és 15.00-18.00 Bemutatkozik a MatE – Magyar társasjátékos Egyesület (www.tarsasjatekos.hu) Az elmúlt évek nagysikeru társasjátékos napok után újra Kapolcson! Játszanál? Gyere! Azért szerveztük Neked, hogy legyen hol és legyen kivel. Látogass el hozzánk, és építsd fel Carcassonne városát, Catan településeit, szökj meg Cartagena sötét tömlöceibôl, vagy segíts új királyt a megárvult trónszékbe! A kocka el
van vetve ... Carcassonne * Catan telepesei * Cartagena * Hey! That’s my fish! * Blokus * Bohnanza * Citadels * Genial * Kackac kukac * Szabotôr * Transeuropa
* Vigyáz(z)6! * Viva il Re! * Coloretto * Perudo *
Nincs kegyelem! * Zug um zug...
Kapolcs
15.00-16.30 Népviseletbemutató Korok és korosztályok, hétköznapi és ünnepi alkalmak divatja.
18.00-22.00 tánc-színpad, táncház, együttesi bemutatók és közös mulatság parti várja a buszra szálló vendégeket a völgyet körülvevô településeken. (A túrák indításához előzetes bejelentkezés szükséges!)
CiViL SZoLgáLtatáSok
Az igénybevett szolgáltatásokból befolyó összeg
PaLYa-UdVaR (Kossuth Lajos utca 18/b.)
JÚLiUS 23 – aUgUSZtUS 1.
MUVéSZEtEk HÖLGYE: PALYA BEA
Nyitott porta Kapolcson 10 napon keresztül, ahol a háziasszony és vendégeinek életébe, muvészetébe
Reggeli táncavagy miért jobb a Wanna be startin’ somethin’ egy pohár kávénál.
Minden reggel közös ébresztőnapindító tánc az udvar közepén Beával.
Kapolcs
15.00-16.30 Népviseletbemutató Korok és korosztályok, hétköznapi és ünnepi alkalmak divatja.
18.00-22.00 tánc-színpad, táncház, együttesi bemutatók és közös mulatság parti várja a buszra szálló vendégeket a völgyet körülvevő településeken. (A túrák indításához előzetes bejelentkezés szükséges!)
CiViL SZoLgáLtatáSok
Az igénybevett szolgáltatásokból befolyó összeg
PaLYa-UdVaR (Kossuth Lajos utca 18/b.)
JÚLiUS 23 – aUgUSZtUS 1.
MUVéSZEtEk HÖLgYE: PaLYa BEa
Nyitott porta Kapolcson 10 napon keresztül, ahol
a háziasszony és vendégeinek életébe, muvészetébe
REggELi táNC
avagy miért jobb a Wanna be startin’ somethin’ egy pohár kávénál.
Minden reggel közös ébresztônapindító tánc az udvar közepén Beával. Kapolcskapolcskapolcs nyerhetünk betekintést.
Helyszín: Kapolcs, Kossuth Lajos utca 18/b. Palya Bea a Muvészetek Völgye egyik házigazdájaként tíz teljes napot tölt Kapolcson és a környékén.. Kapolcs központjában az evangélikus parókia nagy, zöld udvarát fogjuk Palyaudvarrá varázsolni a fesztivál idejére.
„Szálljatok fel bármelyik robogó vonatra. Lehet elsô osztályú, vörösbársony ülésekbe is helyjegyet váltani, de lehet a vagon tetejére is ugrani, mondjuk egy faágról. Vagy a peronon erôs karral magadat tartani. Vagy azt is lehet, hogy te vagy az, aki marad a peronon, és fehér zsebkendôvel integet. Vagy hálókocsit bérelni (kaland veszélye fennáll). Lehet, hogy találkozol Esti Kornéllal is. (Ha tetszik, szájon csókolhatod.) Vagy a büfé
kocsiban kávéra várva követni a vágtázó tájat. Van, hogy a vonatok párhuzamosan haladnak, és akkor lehet integetni egymásnak. Szerelembe esni egy szempárral húsz másodpercre. Van, hogy a vágányok keresztezik egymást, ilyenkor a közeledô vonatok füttyei a leggyönyörubb kánonná állnak össze. És van, hogy a vonatok csak pihennek a Palyaudvaron.
Ringanak kicsit, útjuk emlékei álomfoszlányokká válnak. Aztán álmunkban
még fütyülnek egy kicsit.”
Sofia expressz címu dalában Bea így énekel: „Minden mozdul, mégis teljes a nyugalom.”
Szeretnénk a Palya-udvart egy olyan hellyé varázsolni, ahol az érdekes és izgalmas programokon kívül is szívesen töltik idejüket az emberek. Palya Bea ismert énekesnô Magyarországon. Halljuk a nevét a tévében, koncertezik ország- és világszerte, címlapokon szerepel, interjúkat ad. De mi van emögött? Milyen az igazi Palya Bea? Hogyan tud kapcsolódni más emberekhez a zenén, a táncon, az improvizáción keresztül? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatnak a hozzánk látogatók. Töltsétek velünk ezt a tíz napot, nevessünk, táncoljunk, énekeljünk együtt! Nagyon sok szeretettel várunk minden kedves érdeklôdôt, piciket és nagyokat, idôseket és fiatalokat, zeneszeretôket, játszani vágyókat egyaránt!
déLi PaLYa-UdVaR
Zene ebédidôben. A vágányok mellett kérjük ne vigyázzanak! Kísérleti, improvizációs muhely minden délben, szabadon odasereglô zenészekkel. Az udvar állandó vendége: tetraéter tánccsoport – Csuday Dóra, Györke Tímea,
Kovács Vera, Szilágyi Enikô
A csoport kontakt improvizációval és a mozgásimprovizáció
különbözô formáival, testtudatossági módszerekkel, holisztikus tánccal, táncterápiával,
kontakt jógával, családi kontakt táncházzal, valamint flow danceszel foglalkozik.
Rendszeresen szervezünk és bonyolítunk le impro jam-eket, improvizációs-és performansz
fesztiválokat, workshopokat és tanfolyamokat, órákat is. Együtt és különbözô együttesekkel is
folyamatosan készítünk elôadásokat, koreográfiákat, performanszokat. A Muvészetek Völgye
ideje alatt a Palya-udvarban szeretettel várunk mindenkit különbözô óráinkra,programjainkra!
HaNgoS-BESZéLÔ
Palya Bea talkshow, de most végre nem Beát kérdezik, hanem ô kérdez! Érdekes emberek, érdekes beszélgetések, néha énekkel, zenével átszôve.
MaLoMSZigEt – MUHaRaY SZÍNPad
Házigazda: a Muharay Elemér Népmuvészeti
Szövetség (www.muharay.hu)
Ismerd, muveld, élvezd! – amit hagyományainkról tudni kell!
Énekeljünk, játszunk, táncoljunk együtt! Ismerjék meg a magyar tájak táncait, szokásait, viseletét! Akik mindebben közremuködnek. Baranya, Galgamente, Kalocsa vidék, Palócföld, Rábaköz, Sárköz, Vas megye, a bukovinai székelyek, és a tolna megyei svábok népművészetének ismerôi, alsónyéki, bagi, bogyiszlói, gencsapáti, hartai, homokmégyi, hosszúhetényi, kalocsai, kapuvári, miskedrágszéli, mórágyi, rimóci, sióagárdi, varsányi,
veresegyházi, zengővárkonyi hagyományőrzők; táncosok, zenészek, mesemondók.
11.00-12.00 Játékok, minden korosztálynak!
Próbák, hétpróbás legényeknek!
14.00-15.00 énekeljünk együtt!
Délutáni muzsika
CSIGAHáZ
„éLtEtÔ VÖLgY”
a Völgy-köz-Pont-ban Az Éltetô Balatonfelvidékért
Egyesület szervezésében a Csigaház ad otthont a Balatonfelvidék bemutatkozásának. Látogatóink megismerhetik a 60 település összefogásával muködô vidékfejlesztési
program révén a harmonikus kulturális, gazdasági és társadalmi fejlôdésében rejlô lehetôségeket, ízelítôt kaphatnak a közel 44 ezres közösség értékeibôl, szépségeibôl, gazda(g)ságából. A Balaton-felvidék bemutatkozásának támogatói: Kapolcsi Kulturális és és Természetvédelmi Egylet
Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet
Éltetô Balaton-felvidékért Egyesület
BORKULTÚRA A BALATON-FELVIDÉKEN
Bemutatkozik a Balatonfelvidéki Borrégió és a ZánkaNivegyvölgyi Borút Egyesület. Standjaikon kiváló Balatonfelvidéki borokat kóstolhatnak és vásárolhatnak a látogatók. Különösen ajánljuk az egyedi címkével ellátott 2010.évi jubileumi Völgy bort, melyhez kizárólag a Balatonfelvidéki Borrégió faházánál lehet hozzá jutni.
BEMUTATJUK A BALATOM FELVIDÉK „GYÖNGYSZEMEIT”
Településeink, turisztikai attrakcióink, gasztronómia különlegességeink, civil szervezeteink, helyi termékeink, ôstermelôink, kézmuveseink várják az érdeklôdô völgyvendégeket.
HÁTTÉR TÚRÁK
A Csigaháztól induló mikrobuszos HátTér Túrák remek lehetőséget kínálnak egy-egy
Balaton-felvidéki mikrotérség, település (Nivegy-völgy, Halimba, Megyer, Nemeshany,
Kislôd, Ajka) egyedi turisztikai programjain való részvételre. Többek között faluséták, borvacsorák, strandfürdőzés, kalandparki kaland
WEB HOSTING KOVáCSMUHELY
Élettel telik meg újra a kovácsműhely múzeum. Csík Tamás és Németh Ferenc csabrendeki
kovácsmesterek veszik használatba a régen pihenô kovácsszerszámokat, melyek többek között „Éltetô szerencse patkók” készítésében lesznek mestereink és látogatóink segítségére.
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK
A Fehérlófia Waldorf Általános iskola tanárai, diákjai, szülôi naponta várják kézmuves foglalkozásokkal, egyedi készítésu ajándéktárgyakkal az érdeklődőket.
JÁTSZÓ-TÉR
A rendezvény minden napján Megyer település jóvoltából különbözô népi gyermekjátékokat
próbálhatnak ki látogatóink, mint kakasütô, a sajtlabirintus, a diócsúzli, vagy a fa körhinta.
VáNdoR VENdégkÖNYV – galkó Balázs
AgendaNatura – Könyvek fa és bôrkötésben a vigántpetendi manufaktúra kézmuves termékei.
Különleges emlékkönyvek, fotóalbumok, vendégkönyvek, naplók...
ÉLTETŐ FALATKÁK
Az udvari kemencében és környékén minden nap másmás étel készül. A kulináris élvezetek
kedvelôi elleshetik a megyeri ízek, zamatok féltve ôrzött titkát és jutányos áron ízlelhetik a friss, szezonális terményekbôl készült helyi étkeket.
FELSÔ ISKOLA -ZÖLD UDVAR
Július 24 – augusztus 1-ig 10.00-18.00
Varangy akciócsoport standja Papírbéka hajtogatás és békatotó
LaZULJ, azaz „Legyél Aktív Zöld Udvar
Látogató” – játék
Veszélyes utakon – rajzpályázat gyerekeknek, a rajzok helyben készíthetők, nevezhetők
JÚLiUS 24. (szombat)
MALOMSZIGET
07.45 közös jóga Galkó Balázzsal
FELSÔ ISKOLA UDVARA
káVéHáZ
JÚLiUS 23 – aUgUSZtUS 1.
KULTÚRPART STÉG
A Művészetektek Völgye médiatámogatója, A Kultúrpart, (www.kulturpart.hu) a Kárpátmedence vezető online kulturális kikötője, a nemcsak a virtuális térben, de önnön háromdimenziós fizikai valójában is szeretett volna – ha nem is egy kikötőt, de legalább egy stéget a Völgyben. És mivel a stég egyben színpad is, leúsztatjuk a Völgybe csodálatos ökoszínpadunkat, amelynek áramszükségletét megújuló energiával, azaz megmegújuló biciklistákkal tápláljuk. És ha már égnek a fények, íróink és szimpatizánsaink, költôink és rajongóink, muzsikusaink és vájtfüleink kitombolhatják magukat, sôt, szerepet is cserélhetnek, ha tetszik. Aztán Petôfi Sándor is ott lesz velünk, hogy Diogenészi Gigahordójából egyegy pohár borral, vagy fröcccsel kedveskedjen barátainak, miközben a Pajtamozgóban mozgópartos videókkal ámítjuk az éber érdeklődőket, a Made stúdió jóvoltából pedig az elmúlt 30 év legjobb dokumentumfilmjeit láthatják a betérôk. Hogy ne maradjunk Amerika nélkül, a Zoetrope stúdió 60as 70es évek béli filmjeibôl is válogatunk – nem véletlenül, hiszen vendégünk lesz a Nagy Idők Nagy Tanúja is.
15.00-16.00 HIVATALOS PALYA UDVAR MEGNYITÓ
Megnyitja kapuit a Palyaudvar. Kinyitunk, elkezdjük, beszélünk, zavartan egymásra pis logunk. Várva várt és zavarba ejtô pillanat ez a Palyaudvarban dolgozók, a stáb részére is. „Palyaudvar, Palyaudvar, köszöntjük kedves utasainkat...”
16.00-17.00 KULTÚRPAJTA
Beszélgetések Novák Péter és a kulturpart.hu csapatának szervezésében, élô webközvetítéssel
(muveszetekvolgye.hu; kulturpart.hu)
21.00 PAJTAMOZGÓ Házigazda: Gödrös Frigyes
A nagyfilmes programok mellett az elmúlt évekhez hasonlóan ismét lesznek meglepetések, rövidfilmek, váratlan vendégek…
JÚLiUS 23. (péntek)
MALOMSZIGET
07.45 közös jóga galkó Balázzsal
CSigaHáZ
10.00-20.00 „éLtEtÔ VÖLgY” a Völgyköz-Pont-ban az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület szervezésében
FELSŐ ISKOLA UDVARA
12.00-20.00 Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a Völgyben Szoli’ – Mire van 10 perced?
NYOMDAUDVAR
15.00-18.00 TÁRSAS/Játék/VÖLGY
A Magyar Társasjátékos Egyesület közreműködésével
MALOMSZIGET
17.00 a 20. MUVéSZEtEk VÖLgYE
FESZtiVáL üNNEPéLYES
MEgNYitóJa
Közreműködnek a zengôvárkonyi Köpüfa rezesbanda és a kalocsavidéki táncegyüttesek.
kaStéLY, PadLáS, UdVaR, NagYPiNCE, kiSPiNCE
a Néprajzi Múzeum programjai
19.00-tôl EtnoMozi – a docuart és a Néprajzi Múzeum szervezésében
19.00-21.00 a MadE válogatása magyar dokumentumfilmekbôl
Letunt világ (magyar film, Nemes Gyula, 2008) 20 perc
Poros öltöny (magyar film, Bálint Arthur, 2007) 76 perc.
A filmek után beszélgetés az alkotókkal.
21.00-23.00 Válogatás a dialektus Fesztivál és az „idegenek a kertemben” filmgyűjtemény
filmjeiből
(angol vagy magyar felirattal) Gauchos: Aki nem száll fel, nem eshet le
(német film, Jana Richter, 2005/2009) 85 perc
23.00-addig ameddig:
Vetítés – filmjegyzetek, „szeretem filmek” a’la carte
KATOLIKUS TEMLOM
19.00 a Musica Profana koncertje „Ostinato” Népszeru dallamok a 16. századi Spanyolországból
Partnerünk a jazz világából jól ismert virtuóz ütôjátékos Horváth Kornél.
Művészeti vezető: Szabó Zsolt
– amit hagyományainkról tudni kell! „Élô hagyományok a Kalocsai Sárközben I.”
Közreműködôk:
– Hartai Hagyományôrzô Kulturális Egyesület
Német Nemzetiségi Táncegyüttese
– Miske-Drágszéli Hagyományôrzô Együttes
– Kalocsai Hagyományôrzô Népi Együttes,
Cselik Mária a Népmuvészet mestere
– és az együttesek zenekarai
–
FALUHáZ
21.00 .-GYAKORLATOK
A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatának tanárai a fenti címmel
létrehoztak egy rendhagyó színházi elôadást. A produkció annyiban tér el a tagozat eddigi
gyakorlatától, hogy a darabban nem diákok, hanem maguk az alkotó drámatanárok játszanak.
Írták és játsszák: Matos Ibolya, Szebeni Zoltán, Szurmik Zoltán Zenei szerkesztés, zenekíséret: Majtényi András Írta és rendezte: Keserű Imre
GÁSTYA ÁROK
21.00 William Shakespeare: aHogY tEtSZik a debreceni Csokonai Színház, a Beregszászi
Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) és a Gyulai Várszínház közös elôadása
Játszák: Ivaskovics Viktor, Kacsur András, Szabó Imre, Vass Magdolna, Orosz Ibolya,
Szabó Imre, Sôtér István, Ferenczi Attila, Orosz Ibolya, Rácz József, Béres Ildikó, Domareckaja Júlia, Krémer Sándor, ifj. Vidnyánszky Attila, Béres Ildikó, Tarpai Viktória, Kacsur Andrea, Orosz Melinda, Gál Natália
Díszlet-jelmez: Alekszandr Belozub
Rendező: Vidnyánszky attila
KATOLIKUS TEMPLOM
23.00 a Muzsikás Együttes meditációs koncertje káVéHáZ
21.00 PaJtaMoZgó Házigazda: Gödrös Frigyes
Elszállt egy hajó a szélben KEX III (1998) Rendezte: Kisfaludy András
10.00-20.00 Magyar Ökumenikus
Segélyszervezet a Völgyben
10 perc Szoli’ – Mire van 10 perced?
NYOMDA UDVAR
táRSaS/Játék/VÖLgY
10.00-13.00 és 15.00-18.00
A Magyar Társasjátékos Egyesület közremuködésével
CSIGAHÁZ
10.00-20.00 „éLtEtÔ VÖLgY” a Völgyköz-
Pont-ban az Éltetô Balaton-felvidékért Egyesület szervezésében
kaStéLY, PadLáS, UdVaR, NagYPiNCE, kiSPiNCE a Néprajzi Múzeum programjai
11.00-18.00 kéZMUVéSZEti gaLéRia és MUZBo
11.00 Szekérpuzzle / interaktív szekérösszerakó családi társasjáték
A játék lényege, hogy addig nem megyünk haza, míg egy szekeret ki nem rakunk az elejétôl a
végéig, a tetejétôl a talpáig, a rúdjától a kerekéig. Nagy munka lesz, amíg a derék szekérderék helyre nem kerül, a kétoldali szekéroldalt meglôcsöljük, a nincskinégykerekét kerekeljük és a szekérrúdra felrudazzuk.
Házigazda: Balázs György, Máté György
(Néprajzi Múzeum) Futó Ákos (Kabóca Bábszínház)
15.00 girgác Lacku / Szekerezôs vásári bábjáték A Néprajzi Múzeum bemutatja
a Kabóca Bábszínház elôadásában
Girgác Lacku – ki közeli rokona Paprika Jancsinak és Vitéz Lászlónak – szépséges feleségével Katkával együtt Kapolcsra költözött. Innen indul ökrösszekerével az ország – világminden pontjára, mindenhová, ahová hívják! Halált megvetô bátorsággal küzd a gonosz ellen, s kicselezi azt, aki vele szembeszáll.
Házigazdák: Kabóca Bábszínház / Rendezô: kovács géza / Szereplô: Futó Ákos / Zenész:
Simon Annamária / Tervezô: Majoros Gyula
Kapolcs KÁVéHáZ
16.00-17.00 Kultúrpajta
Beszélgetések Novák Péter és a kulturpart.hu csapatának szervezésében, élô webközvetítéssel
KATOLIKUS TEMPLOM
FALUHÁZ
találkozás: 08.00 túra a királykőre a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíció Mozdulj! Programjának keretében. Túravezető: Erőss Zsolt.
19.00 EtnoMozi – a docuart és a Néprajzi Múzeum szervezésében
19.00-21.00 a MadE válogatása magyar dokumentumfilmekbôl Malaccal teljes (magyar film, Kovács Kristóf,
20.00-22.00 Momentán társulat előadása, Rögvest Ft. Palya Bea
A Momentán Társulat két estén keresztül lesz udvarunk vendége! (www.momentantarsulat.hu)
Interaktív, improvizációs színházi játék a közönkapolcskapolcs Kapolcs KapolcskáVéHáZ
16.00-17.00 kultúrpajta
Beszélgetések Novák Péter és a kulturpart.hu csapatának szervezésében, élô webközvetítéssel
katoLikUS tEMPLoM
FALUHÁZ
találkozás: 08.00 túra a királykôre a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíció Mozdulj! Programjának keretében. Túravezetô: Erőss Zsolt.
19.00 EtnoMozi – a docuart és a Néprajzi Múzeum szervezésében
19.00-21.00 a MadE válogatása magyar dokumentumfilmekbôl Malaccal teljes (magyar film, Kovács Kristóf,
20.00-22.00 Momentán társulat elôadása, Rögvest Ft. Palya Bea
A Momentán Társulat két estén keresztül lesz udvarunk vendége! (www.momentantarsulat.hu) Interaktív, improvizációs színházi játék a közönkapolcskapolcs
2007) 57 perc.
A film után beszélgetés.
21.00-23.00 Válogatás a dialektus Fesztivál és az „idegenek a kertemben” filmgyűjtemény
filmjeiből (angol/magyar felirattal)
Inshallah Beijing (olasz film, Francesco Cannito – Luca Cusani, 2008) 54 perc
23.00-addig ameddig: Vetítés – filmjegyzetek, „szeretem filmek” a’la carte
PALYA-UDVAR (Kossuth Lajos utca 18/b.) A Palya-udvar nyitva tartása az első és az
utolsó napot kivéve: 08.00-01.00
08.15-08.45 Reggeli tánc avagy miért jobb a Wanna be startin’ somethin’ egy pohár kávénál
09.30-11.30 kontakt improvizációs táncóra
A kontakt improvizációt mindenki gyakorolhatja (táncolhatja), aki a mozgó testet megismerni
vágyik. A formának nincsenek határai, mindig alakul, változik és bővül, mert mindenki hozzátesz, aki elkezd vele foglalkozni. A tanítás nem technikák bemutatása, hanem egy meghívás a kísérletezésre, a közös felfedezésre. A kontakt improvizáció közben a fókusz az
érintés fizikai érzékelésén, a dôléseken, a támaszadásokon, a súly adásán és fogadásán, az egyensúlyi helyzeteken, a társsal való együttes eséseken és a táncosok közötti fizikai párbeszéden van. „A tánc maga a tanító. A táncosoknak maguknak kell rátalálniuk a táncukra. Ez az önállóság mozgósítja a résztvevôkben rejlô kreatív improvizációt, mozgásuk sokszínűségét.”
12.00-12.30 déli Palya-udvar
17.30-18.30 Berecz andrás ének-és mesemondó musora a Palya-udvarban
„1957ben
Budapesten születtem. Az elsô dalokat édesanyámtól tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos,
tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. … Életem különféle vargabetui, hajtukanyarszeru fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdômuvelô, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélô énekes,
mesemondó lettem.” (www.bereczandras.hu)
ség ötletei alapján. Célunk a szórakoztatás és a nézôk kreativitásának, fantáziájának felcsigázása. Elég, ha hozol egy tárgyat, mondasz egy helyszínt vagy egy foglalkozást, netalántán mutatsz egy mozdulatot, és mi már játszunk is tovább. Pörgôs
helyzetfelismerések, frappáns szituációk, váratlan megoldások, mindez csak egyetlenegyszer, megismételhetetlenül, hiszen minden elôadás más és más, aszerint, ahogy az adott közönség alakítja.
Mottónk: Mi sem tudjuk, mit teszünk öt perc múlva!
A Momentán Társulat tagjai: Boldoghy Borbála, Bódy Gergely, Harsányi Bence,
Kiskovács Attila, Molnár Levente, Nemes Takách Kata, Simonyi Balázs, Tóth Barnabás,
Várady Zsuzsi és a zongoránál: Pirisi László
MaLoMSZigEt – MUHaRaY SZÍNPad
ismerd, műveld, élvezd! – amit hagyományainkról tudni kell!
10.00-11.00 Muzsikás: népzene kicsiknek, nagyoknak
11.00-22.00 élô hagyományok a kalocsai Sárközben ii.”
– Homokmégyi Hagyományôrzô Együttes
– Piros Rózsa Táncegyüttes, Kalocsa
– és az együttesek zenekarai
FELSÔ iSkoLa – ZÖLd UdVaR
10.00-18.00 Varangy akciócsoport standja
15.00 Világmentô gyöngysor, az új öko-divat Simonyi Gyula (BOCS.EU Alapítvány) elôadása és kézműves foglalkozás a tanteremben. Mindenki elkészítheti a saját gyöngysorát.
FALUHÁZ
15.00-18.00 Palya Bea énekworkshopja
Bea beavat minket a zenérôl, az énekrôl való gondolataiba. Gyakran mondogatja, hogy milyen gyönyöru is a magyar nyelv, ahol a lélek és a lélegzet szavakat között leírvakimondva is felfedezhetô a kapcsolat. A workshop során énekmeditáció és közös éneklés is várja az érdeklôdôket. Maximális létszám: 80 fô – érkezési sorrendben. Kérünk mindenkit, hogy pokrócot vagy polifónt hozzon magával és kényelmes ruhában jöjjön!
16.00 Juhász Balázs Marimba-koncertje
(Kiss János Komolyzenei Pályázat)
„…..A saját darabjaim mellett olyan magyar zenék után kezdtem kutatni, amiket a marimba
is be tud fogadni. Így kezdett kialakulni egy olyan magyar vonatkozású ciklus, ami magába foglalja
Bakfark Bálint néhány lantfantáziáját, néhány olyan dallamot, mire az ô kortársa, Balassi Bálint verset írt, és ennek a zenei világnak modern képviselôjének, Cseh Tamásnak néhány dalát, saját átiratomban. Az átiratokhoz persze nem is éreztem volna indíttatást, ha a Cseh Tamás Bereményi Géza életmu ne határozná meg erôsen az én gondolkozásomat is." (Juhász Balázs)
18.00 CANTUS CORVINUS ÉNEKEGYÜTTES
Muvészeti vezetô: Klembala Géza Claudio Monteverdi: Sestina:a szerelmes könnyei kedvese sírjánál
Repertoárjukon magyar reneszánsz és barokk művek mellett madrigálok, madrigálkomédiák,
chansonok, német dalok, angol consort songok, misék, motetták és kantáták szerepelnek
FALUHÁZ
19.00 „Magyarok a világ nyolcezresein” Expedíciós sorozat filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolója. Közremuködik Erôss Zsolt és Kollár Lajos katoLikUS tEMPLoM
20.00 Muzsikás és Berecz andrás gáStYa áRok
21.00 Shakespeare: aHogY tEtSZik A debreceni Csokonai Színház, a Beregszászi
Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) és a Gyulai Várszínház közös elôadása
Rendezô: Vidnyánszky attila
KÁVÉHÁZ
21.00 PAJTAMOZGÓ Házigazda: Gödrös Frigyes
Körúti esték (1997) Rendezte: Kisfaludy András
JÚLiUS 25. (vasárnap)
MALOMSZIGET
07.45 közös jóga Galkó Balázzsal Mindenkit szeretettel várunk!
PALYA UDVAR – (Kossuth Lajos utca 18/b.)
08.15-08.45 Reggeli tánc avagy miért jobb a Wanna be startin’ somethin’ egy pohár kávénál
09.00-11.00 Családi kontakt táncház
A Kontakt Táncház egy játékos találkozás az egész család számára, ahol a kontakt technika,
a táncterápia, az érintésterápiák elemeit alkalmazva kapcsolatunkat, figyelmünket elmélyíthetjük, megnyitva az utat ezzel gyermekeink képességeinek felismeréséhez, fejlesztéséhez. Felnôttként sokat tanulhatunk gyermekeink nyitottságából, spontaneitásából, ha néha az ô perspektívájukból figyeljük a világot. Ôk még sokkal ösztönösebbek, többet tudnak a szabad mozgásról, improvizációról! (www.kontakttanchaz.hu)
12.00-12.30 déli Palya-udvar
15.00-16.00 Váczi dániel szólókoncertje Váczi Dániel, a kortárs jazz kiemelkedő szaxofonjátékosa és komponistája látogat el udvarunkba és zenél nekünk.
20.00-22.00 Momentán társulat előadása
<<< vissza
|