Hammerstein Judit: hatékonyabb működés várható a Balassi Intézet integrációjától

2017.01.31.
img

Praktikusabb, gazdaságosabb, hatékonyabb működést vár a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) integrálódott Balassi Intézettől (BI) és az annak felügyelete alatt tevékenykedő külföldi kulturális intézethálózattól a BI vezetője, aki a 2017-ben várható programokról is szólt.

A magyar kulturális intézetek üzemeltetési szempontból 2016 januárjára integrálódtak a külképviseletekbe, ami számos előnnyel, hatékonyabb működéssel jár. Ezzel már a háttérintézmények számának csökkentéséről szóló kormányzati döntés előtt megkezdődött az integráció, ami azonban nem jelentette azt, hogy a BI ne őrizte volna meg az intézetek szakmai felügyeletét - mondta el az MTI-nek a Balassi Intézetet korábban főigazgatóként, jelenleg a KKM helyettes államtitkáraként irányító Hammerstein Judit.

Mint emlékeztetett, ez után született az a kormánydöntés, melynek értelmében a BI önálló költségvetési szervként augusztus végén megszűnt, és szinte teljes portfóliójával integrálódott a KKM-be. A szakkollégiumi hálózat az Emberi Erőforrások Minisztériumához, pontosabban az ELTE-hez került, de a határon túli magyar fiatalok tehetséggondozásához kapcsolódó feladatellátást, beleértve a kutatásokat támogató programokat is, a BI nem adta át - jegyezte meg.

Hammerstein Judit elmondta: a feladatellátás rendszere a KKM struktúráján belül még kialakulóban van, hiszen az átalakulással sok új feladat is a tárcához került. Ezek helyét, működtetési rendszerét meg kell találni a minisztériumi struktúrán belül, amellyel jól haladnak - számolt be, hozzátéve: az integrációra adott rövid határidő ellenére a BI egyetlen programját sem hagyta el, és ezek lebonyolításán sem látszott meg a változás.

A BI költségvetése az eddigihez hasonló léptékű maradt, és akad olyan terület, amely növekvő finanszírozásra számíthat. Ezek közé tartozik a magyar irodalom külföldi népszerűsítését segítő Publishing Hungary program, amely a jövőben már a KKM finanszírozásával működhet, csaknem megduplázódó keretből - árulta el.

Hammerstein Judit a BI 2017-es programjairól is beszélt. Idén Kodály Zoltánhoz, Arany Jánoshoz, Szabó Magdához és Kassák Lajoshoz kötődő évfordulókat is ünneplünk, de emlékév hívja fel a figyelmet a reformáció kezdetének 500. és a kiegyezés 150. évfordulójára is. Nem feledkeznek meg a száz éve született Fábri Zoltánról sem, és folytatódnak az 1. világháborús megemlékezések is - mondta.

A Kodály-emlékév kapcsán workshopokkal, koncertekkel, kiállításokkal, valamint a Kodály Intézettel együttműködésben szemináriumok sorozatával jelentkezik az intézethálózat. Hammerstein Judit kiemelte a Pekingi Intézet egész éves programkínálatát, de Stuttgartban, Bécsben, Katowicében és Bukarestben is számos program idézi majd Kodály emlékét, miközben folytatódik a Bartók-emlékév is.

A reformáció emlékéve kapcsán konferenciákkal, koncertekkel, kiállításokkal készül többek között a berlini, ljubljanai, római, bukaresti és a sepsiszentgyörgyi intézet. Puskás István, a Római Magyar Akadémia új vezetője nagyon erős irodalmi programmal állt elő, Szabó Magda kapcsán például a női irodalomról szerveznek konferenciát - sorolta.

Erős lesz a filmes kínálat is: Berlinben ismét megrendezik a Huniwood Filmfesztivált, folytatódik a bukaresti intézet vetítéssorozata, Stuttgartban pedig Fábri Zoltánra emlékeznek majd. A Budapesti Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál legjobb filmjeiből több intézetben láthatnak majd válogatást az érdeklődők.

Hammerstein Judit kiemelte a BI Csárdáskirálynő-turnéját: az intézet maga rendelt meg egy jól utaztatható keresztmetszetet Kálmán Imre operettjéből. A több mint húsz helyszínre tervezett turné fele már lezajlott, így a BI Sanghajtól Londonig a világ számos városába vitte el a darabot az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával.

A 2016 tavaszán elindult Lengyelországi Magyar Kulturális Évad az év végéig olyan programokat tartogat, mint a Varsói Magyar Filmfesztivál, a szerelem, párválasztás, erotika témájával foglalkozó magyar néprajzi kiállítás, a Magyar Állami Népi Együttes turnéja, egy nagyszabású magyar fotótörténeti tárlat, valamint a Nyolcakat bemutató kiállítás és egy középkortörténeti tárlat. Romsics Ignác a BI felkérésére új monográfiában tekinti át a magyar történelmet és a magyar-lengyel kapcsolatokat, és az intézet egy lengyel-magyar szótárprogram elindítására is készül. Varsó belvárosában megnyílik egy Budapest-játszótér is.

A Guggenheim Múzeum által elindított Future Present program is folytatódik, a Moholy-Nagy László életművét bemutató, számos rendezvénnyel kísért tárlat a New York-i és chicagói állomások után rövidesen Los Angelesben nyílik meg.

Magyarország nyáron átveszi a visegrádi négyek elnökségi feladatait, a BI és a külföldi intézetek is számos programmal készülnek, idén is megrendezik például a Több mint szomszéd kulturális fesztivált Pozsonyban.

Magyarország idén is részt vesz a frankfurti és lipcsei könyvvásáron és immár a bolognai gyermekkönyvvásáron is. Nyitás várható a spanyol nyelvű világ felé is, így a tervek között szerepel a guadalajarai könyvvásáron való idei megjelenés is.

Hammerstein Judit szólt a kulturális intézetek élén végrehajtott változásokról is: a Római Magyar Akadémia vezetését januárban Puskás István vette át, Stuttgartban pedig B. Szabó Dezső lesz az új igazgató. Több helyen az eddigi vezető kapott újra bizalmat: Brüsszelben Vitézy Zsófia, Bukarestben Kósa András László, Helsinkiben Richly Gábor, Pekingben pedig Buslig Szonja.

Még zajlik a kairói intézetvezetői pályázat elbírálása, és váltás várható New Yorkban is, de a kulturális szakdiplomata-hálózatban is futnak pályázatok: Tel-Avivba és Madridba új szakdiplomata érkezik, míg új helyszínként Sao Paolo, Kijev, Baku és Tokió csatlakozik a hálózathoz - számolt be a helyettes államtitkár.

MTI