Napjaink mesemondói – interjú Gregus Lászlóval

2016.04.09.
img

A mesemondás mindig is központi eleme volt a közösségi életnek. Régen, mikor még a média világa nem létezett, hírek közléséül, történetek megőrzéséül szolgált. Manapság, ha a mesére, mesélésre gondolunk, egyből az esti mesékre és a paplan alá bújt kisgyermekekre asszociálunk, pedig vannak felnőtteknek szóló történetek is, melyek még számukra is rejthetnek tanulságokat.

A Gárembucka – Napos - Holdas Mesemondóinak egyikével, Gergus Lászlóval beszélgettem, aki bepillantást nyújtott a mesék, a mesemondás mai világába.

Miként vált belőled mesemondó ? Mikor döntöttél úgy, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Ez egy hosszú és kanyargós történet, de a valódi mesemondó létem akkor kezdődött, amikor a Hagyományok Házában elkezdtem a Hagyományos mesemondás tanfolyamot. Egy új világ nyílt ki előttem. Az volt rám nagyon erős hatással, ahogy az élő szóval meg lehet teremteni egy történetet, egy egész világot. Valaki mesél, és te ott vagy. Látod, és érzed azt, ami a mesében történik.

Milyen indíttatásból alapítottátok meg a szervezeteteket?

Amikor mesemondó társaimmal elkezdtük a Gárembucka – Napos- Holdas Mesemondókat, szerettük volna a mesemondást összekötni játékokkal, mozgással, dalokkal és mondókákkal. Népmeséken alapuló mese-játékokat találtunk ki, amelyekben a gyerekek velünk együtt jöttek a mesébe. Szó szerint jöttek velünk – megfogtuk egymás kezét, és elindultunk a mesehősök útján.
A barátok közben folyton arra kértek minket, hogy nekik is meséljünk, szeretnének ők is meséket hallgatni. Így arra gondoltunk, hogy tartunk egy felnőtt estet, ahol megmutathatjuk, milyen is ez a mesemondás. Utána tartottunk még egyet, már nem csak barátoknak, jöhetett bárki. Persze utána nagy volt az érdeklődés, és kellett még egyet tartani, majd még egyet. Ennek már 4 éve, és azóta szinte minden hónapban volt egy felnőtt meseest.Örülünk, hogy a felnőtteknek is visszaadhatjuk a mesehallgatás, az élőszavas történetmesélés élményét. De persze közben a gyerekeknek továbbra is mesélünk. Hisszük, hogy az élő szónak ereje van.
A játék is megmaradt, bár most inkább egy másik formában. Kedves barátom, Szviatovszki Balázs álmodta meg a Bailavidrum meseösvényt. Azt szerette volna, ha a természetben tudnak a gyerekek a mesékkel találkozni, miközben együtt van a család. Az ösvény elején elhangzik a mese, majd a gyerekek végigjárják a mesét. Egy-egy állomáson a mese szereplőivel találkozhatnak, és ők válnak a mesehőssé. Mi ebben segítünk nekik, mi vagyunk a szereplők, és együtt játszunk velük.

img

Mesélj a Gárembuckáról! Honnan ered a nevetek, mit jelent maga a szó? Kikkel dolgozol együtt?

A Gárembucka egy tájszó, azt jelenti, bukfenc. Azért ezt a nevet választottuk, mert amikor a mesében valaki kecskebukát, azaz bukfencet vet, akkor mindig történik egy átváltozás. Szerettük volna, ha a meséket hallgatva a gyerekekben és a felnőttekben is történik valami (át)változás. A mese-játékokban a gyerekek mesehősökké válnak, a felnőttek pedig reményeink szerint a szívükben változnak szebbé, nemesebbé. Kriván Andrea Gyopárka mesemondó társammal álmodtuk ezt meg, majd csatlakozott hozzánk Bumberák Maja, és nem is olyan rég Hajós Erika is.

Milyen meséket meséltek?

Népmeséket mesélünk. Legtöbbször magyar népmeséket, de szívesen dolgozunk más népek meséivel is. Vannak tematikus estjeink – mesélünk tréfás meséket, hosszú tündérmeséket, sőt, még pajzán meséket is, kifejezetten felnőtteknek. De tartottunk már mítosz mesélős alkalmat is – hatan meséltünk akkor, és ahogy mondani szokták, az emberek még a csillárról is lógtak.

Kiknek, milyen korosztálynak szólnak?

Mesélünk gyerekeknek, mesélünk felnőtteknek. Persze attól függően, hogy kinek mesélünk, mindig alaposan át kell gondolni, mit is fogunk mondani. Más mese való a kicsiknek, más a nagyobbaknak, és persze mást szeretnének hallgatni a felnőttek is. Régen a mese nem is gyerekműfaj volt – felnőttek mesélték felnőtteknek. A gyerekek csak ott lehettek közben. Nem voltak ritkák a több órán keresztül tartó történetek sem. Aztán a mesék bekerültek a könyvekbe, és ezzel gyerekműfajjá vált.

img

Milyen céllal meséltek?

Szeretnénk a meséket kiszabadítani a könyvekből. Visszaadni azt az élményt, amit csak az élő szó adhat meg. Hiszem, hogy a mesélés szinte egyidős az emberiséggel, és talán ez tett minket emberré – elmondani a másiknak valami fontosat. Egy történetbe önteni az örömöt, a fájdalmat, a félelmeket. A mai világban ez mintha elveszne. Mesélünk gyermekotthonban, óvodában, iskolában, könyvtárban és fesztiválon is, és minden egyes alkalommal látom, hogy akik hallgatják, azok elmerülnek a történetben, látják maguk előtt a mesét, ők is részesei. Csillog a szemük. Hát ezért mesélünk.

A kisgyerekeknek mesét mondunk esténkét, elalvás előtt. Elterjedt a mesepszichológia, meseterápia, és állítólag a kreativitást is fejleszti. Szerinted miért jó mesét mondani, mesét hallgatni?

Mesét mondani azért jó, mert egy élő, eleven kapcsolat alakul ki köztem és a hallgatók között. Figyelni kell a rezdüléseiket, reagálni arra, ami éppen akkor és ott van, és közben megtörténik a varázslat. Akkor jó hallgatni a mesét, ha ez a kapcsolat megszületik. Ha este, elalvás előtt a szülők mesélnek a gyereknek – kapcsolat jön létre köztük. Sok mindent leírtak már a mesehallgatás és a mesemondás fontosságáról, amik közül én most ezt a kapcsolatot emelném ki. Régen, a hagyományos közösségekben miközben a mesemondó mesélt, a hallgatók közbe- közbeszóltak. Közösen alakították a történetet, így vált közösségi és közösséget formáló élménnyé a mesemondás.

Hol és mikor hallgathatnak meséket tőletek az érdeklődők?

A Gárembucka meseesteket általában minden hónap második szerdáján tartjuk, de előtte hírt adunk róla a Facebook oldalunkon. Legközelebb április 13-án, majd ezt követően május 11-én hallgathattok minket.
A Bailavidrum meseösvényt is havonta tartjuk, szintén a Facebook oldalon lehet értesülni a következő tekergésekről, és a regisztrációról. (https://www.facebook.com/Bailavidrum) A következő meseösvényt május 8-án tartjuk.

Írta: Tóth Brigitta