Gyűrűsdi

A játszók sorban leülnek, s kezeiket olyformán teszik össze, mintha imádkoznának. Egy játszó elküldenek "hunyni". Ennek a neve: czicza. Egyik pedig az oszt, ki gyűrűt, esetleg más kis tárgyacskát, többször illesztget a játszók markába – látszólag; míg végre valamelyiknek csakugyan kezei között hagyja.

Ekkor a hunyót, hogy jöhet, így értesítik:

Czicz, czicz! Czicz, czicz!

Ez aztán elkezdi a verset, vigyázva, hogy az utolsó szótag annak jusson, akinél a gyűrűt véli. A vers így hangzik:

Csön-csön, gyűrű,
Kalan gyűrű,
Nálad, nálad,
Arany gyűrű,
Kérdi, kérdi
Kis fiától,
Arany bérű
Kis fiától.
Salatáné, Bodzáné,
Vesd ki Csutoráné!

Néha pedig a gyűrűkereső a következő verset mondja:

Piros bőrnek
Bőr ajtaja,
Aki tudja,
Ne tagadja,
Lám én tudom,
Nem tagadom,
Ettől kérem,
Ettől várom:
Ez adja ki!

A vers végszavánál valakinek kezére mutat. Ha ennél van a gyűrű, ez megy ki cziczának; ha nem, ismét a régit kergetik vissza cziczának. Ekkor a czicza egy esztendős. A gyűrűt újra kiosztják, a czicza újra mondja a verset, s ha most sem találja meg, utána kiabálják:

Két esztendős a czicza!

Ha a czicza a három esztendőt is megéri, kergetik, megcsipdesik s más lesz helyette a czicza.